Rólam
Ahol a Tudatosság találkozik a Mozgással a Teljesebb Életért.
Rólam
Kivel jógázhatsz a jógaóráid alkalmával?
Érd el az egyensúlyt, az erőt és a nyugalmat szakértő jógaoktatóval.
Hatha jóga Specialista
Mozgáné Balogh Erika
Mozgáné Balogh Erika vagyok, jógaoktató.
Ez a csodálatos tradicionális mozgásforma egyik napról a másikra vált jó értelemben a mániámmá. A covid idején a kozmetikusi szakmám befejezésével és újraértékelésével a bezártság és a másoktól való elzártság érzése szinte észrevétlenül sodort rá a jógaszőnyegre. Korábban is sokat foglalkoztam önismerettel és a lélek fejlődésével valamint a külső-belső szépség megteremtésevel, de a jóga az, ami egy fantasztikus kaput nyitott ki előttem.
Mit ad számomra a jóga? Mindent és a Mindenséget. A jógaszőnyegen történnek meg az igazán fontos találkozások: Találkozás ÖnMagunkkal, a lelkünk igaz énjével.
A jógázás óta érzem azt, hogy ráleltem életem eddig hiányzó darabkájára. Azóta érzem, hogy egyesíteni tudom a szépségápolási-, spirituális-, és jóga tudásomat.
Szeretném átadni Számodra is a jóga csodáját, ezért szeretettel várlak vezetett jógaóráimon, ahol lehetsz kezdő vagy haladó jógi is. Tapasztald meg Te is a jóga fantasztikus testi-lelki-szellemi jótékony hatását.
Jógás képzéseim
Alapképzésem:
Hatha 250 jógaoktató képzés – YogaSecrets Akadémia
Továbbképzéseim:
Egyéni jógaoktató – YogaSecrets Akadémia
YogaSecrets The Method – YogaSecrets Akadémia
Hangtálterápiás jógakonzulens – Flow By Anna
Női jógaoktató – YogaSecrets Akadémia – Tasnádi Diána
Energetizáld fel magad Jógával
Akár kezdő vagy, akár tapasztalt jógázó, óráim úgy vannak kialakítva, hogy ott találkozzanak veled, ahol éppen vagy a jógás utadon.